2015. október 19., hétfő

A munkának fájnia kell? - az M1- Kosár c. műsorában.



A munkának fájnia kell? - talán ez lehet a legjobb mottója a nemrég az M1 Kosár c. műsorában adásba került riportfilmnek, ami itt is látható (kb. 10 perc)

A vezetőknek fontos a beosztottak hangulata.  A kutatásokra támaszkodó szakértői vizsgálatok alapján a munkavállalók jelentős hányada motiválatlan. Állítja a riportműsor szerkesztője Való Gábor. A film innen is elérhető: FILM


Ábri  Judit – executive coach szerint a csapatépítés során erősödnek azok a bizalmi kapcsolatok, ami az együttműködést  sokkal gördülékenyebbé teszik. Fontos, hogy magánemberként is egy kis bepillantást adjanak a vezetők, munkavállalók magukból, megismerjék egymást, ami közelebb hozza őket egymáshoz. 

A csapatépítő tréningek segítenek életben tartani a munkahelyi motivációt. Kutatások igazolják, hogy a munkavállalók 80-a az első hat hónap után elveszíti a kezdeti lelkesedését, lendületét.

Dr. Kohuth Victor, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója szerint a jó cégnek is az jelent biztonságot, ha egy jó csapat áll mögötte. „Minden olyan szabad program, ahol egy kicsit elengedhetjük magunkat, ezt a célt szolgálja.” 

„Az, ahogy összedolgoztunk az brutálisan jó volt, az annyira összehozta újra ezt a kis brigádot, hogy az hihetetlen.” Smíri Tibor - Bácsvíz Zrt.

A „Papírhajó építés és verseny” mára igazi élményprogrammá vált. Nyáron nyíltvízi körülmények között, télen zárt úszómedencés környezetben nyújt felejthetetlen élmény, és ezzel új lendületet a programon résztvevő kollégáknak.  A program sikere talán abban rejlik, hogy a feladat meghökkentő, valós kilépést jelet a mindennapi megszokott világból, kreatív energiákat mozgat meg, valós, használati értékkel bíró produktumot eredményez, pozitív versenyhelyzetet teremt, értékkel bíró mérhető eredménnyel zárul. A program másrészt igazodik a megbízók azon elvárásához, hogy a program legyen rövid (2-4 óra), de ezen időkeretben mozgassunk meg 80-180 főt. És ezt mi el is értük, amit egyre bővülő referenciáink is bizonyítanak.

Film megtekintése a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ZJet3eJR6c0

Papírhajó építés és verseny.
Simon András
+ 36 30 215 3221


2015. október 17., szombat

On the Audi Stage: Soapbox race! Az Audi Színpadán: Szappantartó futam.


„SZAPPANTARTÓ FUTAM! (Soapbox race) – 2015. szeptember 26.

A mostani szappantartó futamot hosszas előkészítés előzte meg. Az igény: 180 fő, 18 autó megépítése, és a verseny. Az autók korábban az E.On Ag programján szerepeltek sikerrel, igaz akkorra még csak 11 autót készítettünk el. Viszont megvolt a prototípus, így már csak újabb 10 autót kellett kiállítanunk. 

A helyszín is különleges, hiszen a kis autónkkal a Drivincamp Hungary-ra gördültünk be. Hiába volt ugyan olyan nagy a terület, a versenyek helyszínéül végül egy központi területet jelöltünk ki. A rendezvény időkeretei rendkívül feszítettek voltak. Háromszor 2 órában 6-6 tíz fős csapat érkezett az építés helyszínére. Építettek, szereltek, dekoráltak, overállt festettek. 

Majd érkezett a zsűri, Demcsák Zsuzsa vezetésével. És az újabb lelkes építő csapatok. Közben persze sok humoros jelenet, végül is élményprogramot szerveztünk.   

Majd elérkezett a délután fő látványossága. Az autók kigördültek a boxokból, és felvonultak a versenypályára. Addigra Szujó Zoltán is megérkezett, egyenesen a repülőtérről, egy éppen akkor zajló Forma 1-es futam közvetítéséről. 

És az autók nekilendültek. Az első futamban az autók hatosával sorakoztak fel. Egy egyenes pályán kellet az autókat a leg messzebb elgurítani. A győztes autó a pálya végén is túlment: 120 méter után is csak ezért állt meg. Majd ugyan itt következett a Drag Race. A nagy igyekezetben itt volt az első ütközés. Volt autó, amelyik elhagyta a pályát, volt amelyik defektet kapott.

És következett a versenyek versenye. 270 m-es bójákkal övezett klasszikus körpályán, mind a 18 autó egyszerre. Ekkorra már Szujó Zoli is teljesen bemelegedett, és úgy közvetítette az eseményeket, mintha Silverston Circuit–on lenne. A felvezető kör után az autók beálltak a starthelyre. És indult a három körös futam, körönkénti motorcserékkel. És az izgalom ekkor már a tetőfokon. Szujó torkán ahogy kifért….és meglett az első befutó, a neki kijáró tisztelet körrel, és ünnepléssel.

A szappantartó futam egy olyan élményt nyújtó program, ahol a résztvevő csapatok egyszerű elemekből egy kétszemélyes autót szerelnek össze, méghozzá olyat, ami versenyzésre alkalmas. A csapatok az összeszereléssel párhuzamosan rögtön nekiláthatnak az autók egyedi arculatának kialakításához. A Drivingcamp Hungary adottságainál fogva igen változatos lehetőségeket biztosít a versenyek lebonyolítására. A verseny hangulatát Szujó Zoltán forma 1-es szakkommentátor jelenléte csak fokozza. 
A program létszáma 30-180 fő, ettől eltérő létszám külön tervezést igényel.
Időkeretek: létszámtól függetlenül 2,5-4 óra, más programokkal kiegészítve – egész nap. 
Simon András
+36 30 215 3221
www.h-line.hu



Korábbi programról készült beszámoló: 
E-ON AG (110 fő) E-On AG - szappantartó futam

Audi program fotóinak megtekintése: FOTÓK